Gazdaság MTI 2012. augusztus. 30. 14:56

Némethné a magyar ipar legősibb ágazatát fejlesztené

A kormányzat arra törekszik, hogy Magyarország energiafüggőségének csökkentése és a lakossági energiaárak stabilitása érdekében elősegítse a hazai szénhidrogén-lelőhelyek kutatását és kitermelését – mondta Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter csütörtökön Egerben.

A kitermelés növelését szolgálja a bányatörvény módosítása, illetve az is, hogy a kormányzat elő kívánja írni a szénhidrogénmezők ismételt kutatását – tette hozzá a miniszter a 62. Bányásznap központi ünnepségén.

Németh Lászlóné beszéde a bányásznapon
MTI / Komka Péter

Németh Lászlóné közölte, a szénhidrogén-kutatás területén egészségesebb versenyt kívánnak kialakítani azzal, hogy maximalizálják az egyidejűleg egy vállalkozó által kutatható terület kiterjedését.

A miniszter szerint a bányászat a magyar ipar legősibb ágazata, ami európai mértékkel is sikeresnek számított és katalizátora volt számos más ipari tevékenységnek. A fejlesztési tárca arra törekszik, hogy a leghatékonyabb kereteket biztosítsa a bányászati tevékenységnek annak érdekében, hogy az ágazat megőrizze versenyképességét a változó gazdasági körülmények közepette is – tette hozzá.

A miniszter szerint ezt szolgálja az úgynevezett ásványi vagyon és készlethasznosítási terv, amelynek elkészítésén dolgoznak a minisztériumban és amely a tervek szerint szeptemberben kerül széles szakmai egyeztetésre.

Németh Lászlóné szólt arról is, hogy a magyar energiapolitika részét képezi a nukleáris energia termelésének szinten tartása, ezért a cselekvési tervnek fontos eleme lesz a hasadóanyag bányászattal kapcsolatos ismeretek újraértékelése, illetve bővítése.

A tárca foglalkozik a bányászatban dolgozók személyes sorsával is. A korengedményes nyugdíj rendszerének átalakítása során egyedüliként azok a bányászok őrizhették meg korábbi jogosultságukat, akik 25 évet, vagy legalább 5 ezer műszakot dolgoztak a föld alatt – mondta Németh Lászlóné.

MTI / Komka Péter

Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy az ásványi vagyon kitermelése nélkül nehezen megoldhatóak a magyar gazdaság szerkezeti gondjai. Ugyanakkor a sikeres bányavállalkozások nagyban hozzájárulnak a foglalkoztatás növeléséhez is.

Rabi azt mondta, reméli, hogy ebben a helyzetben kormányzati döntés születik a bauxitbányászat jövőjével kapcsolatban, ugyanis a MAL Zrt.-től több ezer család megélhetése függ. Beszédében szükségesnek tartotta a szénre épülő villamosenergia-termelés mértékének megőrzését; ehhez ugyanis rendelkezésre áll a megfelelő mennyiségű szén és lignit. Ellenkező esetben az elektromos energia importjával a külföldi munkaerőt támogatnánk – fűzte hozzá.

Végül arra kérte a kormányzatot, hogy segítsenek a bányász-szakmai nyugdíj megtartásában.

zöldhasú
Hirdetés