Exportra is jut a magyar búzából
Négymillió tonna kiváló minőségű étkezési búza került a magtárakba, Magyarország kenyérgabona szükséglete ezzel biztosított, sőt még exportra is jut - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Debrecenben, a XXI. Farmer Expo megnyitóján.
Négymillió tonna kiváló minőségű étkezési búza a magtárakban van, Magyarország kenyérgabona szükséglete ezzel biztosított, sőt még exportra is jut - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Debrecenben, a XXI. Farmer Expo megnyitóján.
Kelet-Magyarország legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari, valamint zöldség-, gyümölcs- és kertészeti szakkiállításán az idén 300 kiállító mutatkozik be augusztus 20-ig a debreceni agrárcentrum területén - mondta Vaszkó László vásárigazgató. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke a megnyitón kijelentette: a magyar agrárgazdaság fejlődési pályára állt, az ágazatnak a GDP-hez való hozzájárulása az előző esztendőben meghatározó volt.
Czerván György emlékeztetett arra, hogy tavaly a mezőgazdaság 0,9 százalékkal járult hozzá az 1,7 százalékos gazdasági növekedéshez. Elmondta azt is, hogy 2006-2011 átlagában az állattenyésztés és a növénytermesztés aránya a mezőgazdaságon belül 37-63 százalék volt, miközben az EU-ban sokkal nagyobb az állattenyésztés aránya, van olyan ország, ahol a 60 százalékot is meghaladja.
A jövő évi költségvetésben - az elfogadott sarokszámok alapján - 2,6 milliárd forint áll rendelkezésre a sertéságazat fellendítésére - emelte ki az államtitkár, megjegyezve, hogy az állattenyésztés korszerűsítésére a negyedik körben 40 milliárd forintra lehet pályázni augusztus 31-ig.
Czerván György elmondta azt is, hogy míg az idén 625 milliárd forint volt az agrár- és vidékfejlesztési támogatás, jövőre 20 százalékkal több, összesen 755 milliárd forint áll majd rendelkezésre erre a célra, többségében európai uniós forrásból. Jakab István a magyar vidék, a magyar gazdatársadalom és partnereik igazi seregszemléjének nevezte a debreceni Farmer Expót, amely jelzi: a magyar agrárgazdaság fejlődési pályára állt.
"A magyar gazda örömmel, jó szívvel mutatja be amit alkotott, amit alkotni képes" - mondta az Országgyűlés alelnöke. A termőfölddel kapcsolatban kijelentette: a kormány azt akarja, hogy az állattenyésztő gazdáknak legyen földterületük, ugyanakkor "nemesi előjogokon szerzett földbérlet nem lehet végleges, és azoktól sem lehet megvonni a földet, akik most kezdenek".
Fekete Balázs, a Magyar Állattenyésztők Országos Szövetségének elnöke szerint "a hazai állattenyésztés és állatitermék-előállítás két évtizede tartó sorvadása még nem állt meg". A hazai sertésállomány már mindössze 2,9 millió, és Európa valaha volt éléskamrája nettó importra szorul - mondta, megjegyezve, hogy az idei aszály az állattenyésztést is sújtja, az állattartók ugyanis 5 százalékkal drágább takarmánnyal kénytelenek az állatokat etetni.
A szakember haladéktalan kormányzati lépéseket sürgetett az ágazat helyzetének javítása érdekében. A Farmer Expo pénteki nyitónapján Czerván György agrárfórumon ismerteti a 2014-ig tervezett kormányzati intézkedéseket, az agrárszabályozás várható változásait.
A kertészeti konferencián az integrált és az ökológiai zöldség- és gyümölcstermesztésnek a hazai kertészetben betöltött helyét tekintették át a szakemberek, miközben a szabadtéri állatkiállítások területén megkezdődött a magyartarka fajtabemutató, a szarvasmarha, a juh-kecske és a sertés tenyészállat-bírálat, valamint a ló és a sertés fajtabemutató.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.