2012. augusztus. 15. 15:28 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 15. 15:20 Gazdaság

"Álmodozó" Matolcsy: új minisztert hozna az MSZP

Az MSZP szerint a júliusi inflációs adat és a gazdasági visszaesés miatt távoznia kell Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek.

A múlt hónapban 5,8 százalékos pénzromlásért és a bruttó hazai termék 1,2 százalékos csökkenéséért egyaránt a Matolcsy-féle gazdaságpolitika tehető felelőssé - mondta Józsa István, a szocialisták gazdasági ügyekért felelős frakcióvezető-helyettese.   

Az MSZP ezért azt sürgeti, hogy a "a tündérmesék világában álmodozó" Matolcsy Györgyöt a szocialisták által javasolt gazdaságpolitikai fordulatra képes tárcavezető váltsa.

A politikus szerint az infláció a másfélszerese a kormányváltáskor mértnek, és lényegesen nagyobb a kormány várakozásánál, hiszen az idei költségvetés 4,2 százalékos inflációval számol. Az átlagosnál is jobban nőttek az élelmiszer- és az üzemanyagárak, nagyobb mértékben drágult a háztartási energia, a távfűtés például 8,4 százalékkal - folytatta.

Józsa István szerint a második negyedéves GDP-adat világossá tette, hogy a magyar gazdaság tartós recesszióba süllyedt. Ezt azzal magyarázta, hogy a kormányváltás óta romlott az ország versenyképessége, csökkent a befektetői bizalom, a különadókra épülő gazdaságpolitika miatt pedig lényegében leállt a hitelezés.

Arra, hogy a GDP-csökkenés hírére a nemzetgazdasági tárca közölte, 2013-tól folyamatos javulásra számít az ipari beruházásoknak köszönhetően, az MSZP-s politikus úgy reagált, hogy ezzel szemben a beruházási ráta húszéves mélypontra süllyedt, s az Európai Unióban itt a legalacsonyabb.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Balla István - Nemes Nikolett 2025. január. 12. 19:30

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Elsősorban orvosnak tartják magukat, de szabadidejükben tulajdonképpen megújították a tudományos ismeretterjesztést, amikor pár perces TikTok-videókban magyaráznak el bonyolult nőgyógyászati témákat. A „Nődokikat”, azaz Baradács Istvánt, Czébely-Lénárt Andrást és Csirzó Ádámot kérdeztük a videókról, a tabukról és az orális nyalókendőről.