2012. augusztus. 10. 10:52 MTI Utolsó frissítés: 2012. augusztus. 10. 10:40 Gazdaság

Kissé drága még a szennyvízből nyert energia

Szennyvizek tisztítására használt baktériumokkal termelhetnek energiát, de az új eljárás egyelőre még drága.

A kommunális szennyvíz tisztítására használt baktériumok elegendő elektromos energiát állíthatnak elő, akár az egész szennyvíztisztító telep működtetéséhez is, amerikai kutatók új eljárásával. A Science tudományos magazinban ismertetett technológia egy viszonylag új tudományterületen, az elektro-mikrobiológián alapul, amely azt tanulmányozza, hogy bizonyos mikrobák miként képesek elektromos áramot előállítani saját sejtjeiken kívül. 

A mikrobák azzal tisztítják meg a szennyvizet, hogy az abban lévő szerves anyagot táplálékként elfogyasztják, az így nyert energiából áramot tudnak termelni, a keletkezett áramot pedig kinyerhetik és tárolhatják. 

Bruce Logan, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője elmondta, olyan eljárást írtak le, amelyben bizonyos mikroorganizmusokat úgy kapcsolnak össze eszközökkel, hogy azok elektromos áramot, energiát termelnek. Becslések szerint az Egyesült Államokban a teljes energiafelhasználás mintegy 3 százalékát fordítják a szennyvíz megtisztítására, és legalább 5 százalék kerül a teljes vízinfrastruktúrába. "Egyértelmű, hogy ez nem tartható fenn" - vélekedett Logan. 

A kutatók által felvetett eljárás iránt már több nagy cég érdeklődik, köztük a Siemens és a General Electric, ahogyan kisebb vállalatok is. Akadályt jelent egyelőre, hogy a technológia megvalósításához szükséges berendezéseknek nagy a beruházási költségük, és szükség van az ily módon való energiatermelés hatékonyságának növelésére. "Most még kissé drága" - foglalta össze a helyzetet Logan.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.