Tartják nyereségüket az amerikai tőzsdeindexek
Több mint egy százalék emelkedést jeleztek a vezető New York-i tőzsdemutatók a csütörtöki kereskedés leállítása előtt körülbelül két órával.
Közép-európai idő szerint 20 óra körül a 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 1,54 százalékkal 12 871,80 pontra nőtt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 1,03 százalékkal 2883,59 pontra erősödött. Az S&P 500-as mutató 1,41 százalékkal 1356,78 pontra emelkedett.
A tőzsdemutatók erősödéssel indítottak Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) vezetőjének arra a kijelentésére, hogy az EKB mindent megtesz az euróövezet megvédéséért, beleértve a magas állampapír-hozamok leszorítását, amiről korábban még nem beszélt ilyen nyíltan.
Mario Draghi kijelentésére csütörtök estig elsősorban az energiaipari és a pénzügyi papírok árfolyama nőtt New Yorkban, amelyek különösen érzékenyek az európai fejleményekre és a kereslet alakulására.
Az olajipari szolgáltatásokat végző cégek PHLX indexe 3,4 százalékos, a KBW bankágazati mutató 1,1 százalékos pluszban állt este.
Erősítette a befektetői derűlátást, hogy csaknem négy éve legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküli segélyt először kérők száma múlt héten az Egyesült Államokban.
Csütörtökön felerősödött az a nézet, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed akár már a jövő heti kamatdöntő ülésen úgy dönthet: gazdaságélénkítő intézkedéseket vezet be. Ez a várakozás is ellensúlyozta a csütörtökön nyilvánosságra hozott több rossz második negyedéves amerikai vállalati eredmény hatását.
A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára 57 cent emelkedéssel 89,54 dolláron állt.
Ugyancsak röviddel 20 óra előtt az euró 1,2284 dollárra erősödött a szerda késő esti 1,2155 dollárról (+1,06 százalék). A dollár 78,13 jenről 78,24 jenre emelkedett (+0,14 százalék).
Az augusztusi lejáratú aranyár 6,2 dollár (0,39 százalék) emelkedéssel 1614,3 dolláron állt unciánként csütörtökön este 8 óra körül.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.