Lehúzta az amerikai tőzsdeindexeket Bernanke
Veszteségbe fordultak a vezető amerikai tőzsdemutatók, mert az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke nem utalt monetáris enyhítésre a szenátusi bankbizottság keddi meghallgatásán.
Ben Bernanke azt mondta: lassul az amerikai gazdaság növekedése, ezért a Fed kész további lépéseket tenni, ha nem javulnak a feltételek. Az elnök ugyanakkor még csak célzást sem tett arra, hogy mik lennének ezek a lépések. A piacok azt várták, hogy a Fed vezetője monetáris lazítást helyez kilátásba.
A befektetők csalódottsága miatt a vezető amerikai tőzsdemutatók veszteségbe fordultak. Az indexek még fél százalék körüli emelkedéssel indították a keddi kereskedést, másfél órával rá azonban a Nasdaq 0,65 százalék, a DJIA index 0,50 százalék, a S&P mutató 0,43 százalék mínuszban állt.
Ben Bernanke emlékeztetett arra, hogy a tavalyi második fél évben 2,5 százalékkal nőtt az amerikai hazai össztermék (GDP) éves szinten. Az ütem mintegy két százalékra lassult az idei első három hónapban, és valószínűleg még ennél is szerényebb lesz a június végével záródó második negyedévben.
Ben Bernanke beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az európai adósságválság jelentős kockázat az Egyesült Államok gazdaságára és pénzügyi rendszerére nézve. A Fed-elnök aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy csak lassan csökken a munkanélküliség. A január és március közötti időszakban havonta átlagosan 226 ezer új munkahely jött létre, a következő három hónapban azonban már csak 75 ezer. Júniusban 8,2 százalék volt a munkanélküliség, hasonlóan májushoz.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.