2012. július. 10. 06:26 MTI/Magyar Nemzet Utolsó frissítés: 2012. július. 10. 08:44 Gazdaság

Lassan népsport lesz az adótrükközés

Csaknem ötezer adózó akadt fenn az előző fél évben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rostáján, akik úgy kérték vissza az államtól személyi jövedelemadójuk egy részét, hogy nem illette meg őket ez a pénz; az adóhatóság 700 millió forint jogtalan visszaigénylését akadályozta meg - számol be róla a Magyar Nemzet.

A lap keddi száma szerint az utóbbi években mind nagyobb méreteket öltött a jogellenes visszaigénylés: három évvel ezelőtt, 2009-ben 3700 személy összesen 450 millió forintos igénye bizonyult törvénysértőnek. Egy évre rá a jogszabályi feltételek hiánya miatt 5500 polgár együttesen 710 milliós követelésének teljesítését tagadta meg az adóhatóság, míg tavaly nyolcezren vártak hiába 1,1 milliárd forintot. Az idén - a tavalyi túlfizetések miatt - 1,3 millió polgár kért vissza pénzt a hivataltól, a visszaigényelt szja összege 61 milliárd forintot tett ki.

A hatóság sok esetben csak előzetes vizsgálat után fizeti ki a kérelmezett jövedelemadót. Két évvel ezelőtt több mint 17 ezer ilyen eljárást folytatott le a NAV, tavaly már a 25 ezret is meghaladta a kifizetést megelőző vizsgálatok száma. Az idén hat hónap alatt 16 500 efféle eljárást fejeztek be.

A jogellenes visszaigénylés persze nem mindig jelent adócsalást. Egyesek például azért nem kaphatták vissza adójukat, mert bizonyos közterhet - például az illetéket - nem fizették meg. Ilyenkor a túlfizetést beszámítják a hátralékba. Mások hibásan töltötték ki a bevallásukat, összekevertek bizonyos sorokat, számokat. Némelyek azonban egyszerűen csalni akartak, ellenük az adóhivatal rendszerint büntetőeljárást kezdeményez - írja a lap.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?