Vegyes indexekkel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapír-piacokon. New Yorkban a 30 legjelentősebb nagyvállalat részvényét magában foglaló DJIA-30 index 0,10 százalék veszteséget, a részvények szélesebb körét követő S&P-500 index 0,05 százalék veszteséget, a főként fejlett technológiai vállalatok részvényét forgalmazó Nasdaq piac Composite indexe pedig 0,05 százalék nyereséget mutatott a kereskedés elején.
Kedden, az ünnepnap (Függetlenség Napja) előtti rövidített kereskedési napon, csekély forgalomra és mérsékelt árfolyammozgásra lehet számítani az amerikai tőzsdéken.
Hétfőn a tőzsdeindexek erős nyitás után vegyesen zártak az amerikai feldolgozóipari teljesítmény hatására, amely 2009 júniusa óta első alkalommal esett. A DJIA-30 0,07 százalékkal 12 871,39 pontra csökkent, míg a S&P-500 index 0,25 százalékkal 1365,51 pontra, a Nasdaq Composite pedig 0,55 százalékkal 2951,23 pontra emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.