Gazdaság MTI 2012. június. 25. 13:28

Brüsszel már készíti a spanyol bankszektor értékelését

A spanyol bankágazat helyzetének értékelését célzó európai bizottsági munka gyorsítását rendelte el Olli Rehn alelnök azt követően, hogy a spanyol kormány hétfőn bejelentette: hivatalosan is kérte, hogy az európai alapokból 100 milliárd euróig terjedő összeget bocsássanak rendelkezésre a bankrendszer feltőkésítésére.

Brüsszeli közleményében a pénzügyi biztos üdvözölte a spanyol kérést, és reményét fejezte ki, hogy néhány héten belül eljuthatnak a hivatalos megállapodás aláírásáig. Rehn emlékeztetett arra, hogy független szakértők nemrégiben becsülték fel a spanyol bankágazat tőkeszükségletét. Ez kiváló alap az Európai Bizottság munkájához - tette hozzá.    

A bankszektor helyzetének értékelése mellett a bizottsági szakértők azon is dolgoznak, hogy meghatározzák a nemzetközi támogatás feltételeit. Rehn megerősítette, hogy ez kizárólag a bankágazatra vonatkozik. Egyúttal jelezte, hogy azt várja Spanyolországtól: az eddigi ütemet fenntartva folytatja a fenntartható növekedést és a munkahelyteremtést célzó reformokat, miközben eleget tesz a túlzott államháztartási deficit miatti eljárás keretében vállalt kötelezettségeknek is.

Olli Rehn
AP / Yves Logghe

A mostani kérés alapján készülő megállapodás összeállításában az Európai Bizottság mellett az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is részt vesz.  Rehn hangoztatta, hogy a bankágazat megerősítése a spanyol gazdaságba vetett bizalom visszaállításának kulcstényezője.    

Madridi bejelentés szerint Luis De Guindos Jurado gazdasági miniszter Jean-Claude Juncker luxemburgi pénzügyminiszternek, az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa (Eurogroup) elnökének küldött levelében azt írta, hogy a támogatás végső összegét később rögzítenék, de elegendőnek kell lennie a bankok tőkeigényének kielégítésére és egy biztonsági tartalék képzésére. Jelezte, hogy július 9-ig kész szándéklevelet aláírni, amely tartalmazza a csomagra vonatkozó összes részletet.    

Az IMF 40, a független szakértők 51-62 milliárd euróra becsülték a spanyol bankszektor tőkeszükségletét. Az euróövezeti tagállamok pénzügyminiszterei már jelezték, hogy Madrid 100 milliárd eurónyi támogatásra számíthat. Spanyolország a negyedik euróövezeti ország lesz, amely nemzetközi támogatást kap Görögország, Portugália és Írország után.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.