Gazdaság MTI 2012. június. 11. 08:15

Csak hárommilliárd dollárnyi lehet idén a légitársaság össznyeresége

A Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA várakozása szerint idén már a második egymást követő évben csökkent a légitársaságok összesített nyeresége, amely 2012-be várhatóan hárommilliárd dollár lesz. A profitcsökkenés oka részben a továbbra is magas olajár, továbbá az ágazaton belüli egyre nagyobb árverseny.

A 240 céget tömörítő IATA hétfőn közölt előrejelzése szerint az ágazat nyeresége 3 milliárd dollár lesz. Ez megegyezik a szervezet márciusi várakozásával, amikor rontott a decemberben becsült 3,5 milliárd dollárról.

Az idei évre várt profit kevesebb, mint a fele a tavalyi 7,9 milliárd dollárnak, és jóval elmarad a 2010. évi 15,8 milliárd dollártól.  

A genfi székhelyű szervezet egy korábbi előrejelzésében úgy vélte, hogy akár 5,3 milliárd dollárt meghaladó veszteséggel is zárhatják a folyó évet a légitársaságok, ha a nyersolaj ára hordónként 150 dollárra emelkedne, részben Irán és a Nyugat közötti feszültség növekedése miatt.

Kevéssel 6 óra után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára - a március eleje óta legnagyobb, egyetlen napon belül 2,2 százalékos emelkedéssel - 101,61 dolláron állt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.