2012. június. 08. 16:31 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 08. 16:27 Gazdaság

Prodi: "Európa nélkül senki sem marad életben"

Az Európai Unió végének veszélyéről nyilatkozott Romano Prodi, az Európai Bizottság volt elnöke az Il Sole 24 Ore című olasz gazdasági napilap pénteki számában.

"Vagy megalakul az Európai Egyesült Államok, vagy Európa kilép a történelemből. Európa nélkül senki sem marad életben. Európát a túlélési ösztönnek kell vezérelnie" - fogalmazott Romano Prodi, 1999 és 2004 között az Európai Bizottság elnöke, volt olasz kormányfő.

Az Il Sole 24 Ore a június végi EU-csúcs kapcsán kérdezte Prodit az európai politikáról. Prodi utolsó lehetőségnek nevezte a húsz nap múlva esedékes EU-találkozót, hangsúlyozva, hogy Európa eddig "hihetetlen fantáziával volt képes halasztani a problémákat, azok gyökeres megoldása helyett." Hozzátette, az Egyesült Államok "nagyon ügyesen Európára hárította a válság felelősségét", de nem maradt alternatíva: "vagy mindannyian együtt megmenekülünk, vagy mindannyian együtt átkozzuk el magunkat".        

Prodi ugyanakkor megjegyezte, hogy legalább huszonöt EU-csúcson vett már részt életében, és mindegyikben csalódott.     Németországgal kapcsolatban Prodi paradox helyzetnek nevezte, hogy a német kancellár szavakban európai ideálokat hangoztat, miközben annyira végletes "Európa-ellenes politikát folytat, hogy még a válságmegoldó eszközök használatát is lehetetlenné teszi".     "El kell magyarázni Németországnak, hogy a kétsebességes unió a német exportnak sem jó. Európa a németeknek is előnyt jelent" - hangoztatta Prodi.      

Prodi ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem lehet elkerülni a többsebességes Európát. Példaként az EU által gyakorolt "egyhangúlagos döntéshozatal szégyenét" említette, amely Prodi szerint megakadályozza, hogy Európa hozzá méltó külpolitikát képviseljen.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.