2012. június. 06. 09:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. június. 06. 09:14 Gazdaság

Jól kezdett a BUX, kitarthat a jó hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,57 pontos emelkedéssel, 16512,96 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest ez 0,70 század százalékos erősödés.

Králik István, a KBC elemzője arra számít, hogy a nap első felében kitart a jó hangulat. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem várható nagy emelkedés a budapesti piacon, és a korábbiaknak megfelelően alacsony forgalom melletti "oldalazás" valószínű.

A CIB Bank reggeli elemzése szerint az EKB kamatmeghatározó ülése áll majd a figyelem középpontjában. A piaci szereplők többsége arra számít, hogy a válság mélyülésére válaszul az európai jegybank belátható időn belül kénytelen lesz lépni, de ez valószínűleg még nem szerdán lesz.

Az EKB döntéshozói a CIB szerint minden bizonnyal megvárják a görög választásokat, illetve a hónap végi európai uniós csúcsot, mielőtt újabb intézkedésekről döntenek. Az ülést követő kommentárok azonban információval szolgálhatnak arra vonatkozóan, hogy a döntéshozók miként látják a kialakult helyzetet, és az EKB szerepét a válságkezelésben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 96,44 pontos, 0,58 százalékos csökkenéssel, 16398,39 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 250 forinttal, 1,57 százalékkal 15650 forintra esett, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 28 forinttal, 0,84 százalékkal erősödött, 3350 forinton zárt, forgalma 4,8 milliárd forintot tett ki.

zöldhasú
Hirdetés