2012. május. 17. 05:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. május. 17. 08:56 Gazdaság

Varga Mihály: a kormánynak nincsenek feltételei az IMF-fel szemben

Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.

A politikus az m1 Az Este című műsorában azt is kifejtette: bár a gazdaság jelentős javulására nem lehet számítani a következő fél-egy évben sem, az év második felében a német konjunktúrának köszönhetően erősödhet a magyar gazdaság teljesítménye is. Megismételte: a magyar kormány érdeke, hogy minél hamarabb megállapodjon a hitelről a nemzetközi szervezetekkel, és továbbra is az a célja, hogy elővigyázatossági hitelmegállapodást kössön. Elsősorban biztonsági hálóra van szüksége az országnak, ahhoz, hogy a piacról finanszírozhassa magát - mondta. Hozzátette, hogy a magyar kormánynak nincsenek feltételei, de a piac által elvárt 15 milliárd eurós hároméves futamidejű megállapodás elfogadható a kabinet számára is.

A gazdasági csúcstárca szétbontását sajtótalálgatásnak nevezte. úgy vélte: az önálló Pénzügyminisztériumnak van szerepe egy kormányon belül, így elkülönülhet a fiskális politika és a gazdaságfejlesztés. De - tette hozzá - a gazdaság jelenlegi helyzetét nem ennek hiánya okozza. Hozzátette: az elmúlt két évben nagy munkát végzett a Nemzetgazdasági Minisztérium, ebből kell kihozni azt a többletet, amely a gazdasági növekedés beindításához kell.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.