Elárulta a szaúdi miniszter, mennyi lenne a "kívánatos" olajár
A szaúdi olajipari miniszter szerint még mindig túl magas a kőolaj ára.
Kívánatos lenne, ha az északi-tengeri Brent ára hordónként 100 dollár lenne - mondta Ali al-Naimi egy ausztráliai rendezvényen.
Pénteken az árutőzsdék zárásakor egy hordó Brent jegyzése 112 dollár fölött volt, de az idén az ár járt már 128 dollárnál is az iráni szankciók, valamint a szíriai, jemeni és nigériai szállítások időszaki akadozása miatt.
A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) éppen a múlt héten közölte, hogy a szervezet a 2008-as recesszió óta a legmagasabb szinten termel: márciusban 32,42 millió hordó volt a napi kitermelés, 317 ezer hordóval nagyobb, mint februárban.
Naimi utalt arra, hogy jelenleg a kínálat napi 1,3-1,5 millió hordóval haladja meg a keresletet, ami növeli a készleteket, és kényelmes ellátást tesz lehetővé a felhasználó országok számára.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.