FT: "a legrosszabb példa azonban Magyarország"
A Financial Times brit gazdasági napilap a magyarországi magánnyugdíjrendszerről közölt írást, a Berliner Zeitung német baloldali lap a magyar-kínai megállapodásokról írt beszámolót hétfői számában.
A magánnyugdíjrendszerekkel kapcsolatos rossz irányítási döntések sok közép-kelet-európai országban csalódottságot keltettek a megtakarítások birtokosai és a nyugdíjpénztárak körében egyaránt, a legrosszabb példa azonban Magyarország, ahol ezt a rendszert 2010-ben gyakorlatilag államosították, és a kormány a költségvetési hiány kezelésére fordította a vagyont - írta hétfői térségi körképében a Financial Times.
A londoni gazdasági napilapnak a Raiffeisen Capital Management (RCM) közép-kelet-európai igazgatója, Christa Bernbacher úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a nyugdíjrendszer második pillérét "többé-kevésbé kiirtották", a vagyonokat bevitték az első - állami - pillérbe, és "a legnagyobb valószínűséggel már el is költötték más kötelezettségekre".
Frank Herold, a Berliner Zeitung Magyarországgal rendszeresen foglalkozó munkatársa Magyarország mint második próbálkozás című írásában kifejtette: kínai cégek "évek óta keresnek európai referenciaprojekteket, amelyekkel megnyithatják a nagy uniós belső piac kapuját". Elsőként Lengyelországban próbálkoztak, a Varsó-Berlin autópálya megépítésével, ez azonban "botrányba fulladt", amikor kiderült, hogy "a kínaiak nem fizették ki az alvállalkozókat".
A "kínaiak most ismét próbálkoznak" ezúttal Magyarországgal, amely "az európai befektetőknél sokat veszített vonzerejéből" - fejtette ki Herold, utalva a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felmérésére, amely egyebek között kimutatta, hogy az "európai befektetők már egy ideje több tőkét vonnak ki Magyarországról, mint amennyit beruháznak ott". A kínaiak elköteleződése Magyarország iránt így "éppen jókor jön", de az általuk biztosított forrás "csupán csepp a tengerben", és "illúziónak" bizonyulhat az az elképzelés, hogy "Kína és Kazahsztán segítségével függetlenebbé lehet válni az EU támogatásától".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.