Telefonadó: forgalomcsökkenéstől tart a Magyar Telekom
Váratlanul érte a kormány távközlésiadó-terve a Magyar Telekomot - nyilatkozta Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a pénteki Napi Gazdaságban.
Aggályosnak tartjuk, hogy az új adófajta ügyfeleinket terhelné, ez az egész nemzetgazdaság számára kockázatot rejt, és így céljával ellentétes hatást válthat ki - mondta a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. Véleménye szerit egy ilyen típusú adó bevezetése a bruttó árak emelkedéséhez és valószínűleg forgalomcsökkenéshez vezetne, végső soron pedig akár az ország versenyképességére is kedvezőtlenül hatna.
Egy ilyen telített piacon nem lesz könnyű dolga a negyedik mobilszolgáltatónak: részben azért, mert nagyon sokat kell befektetnie, részben azért, mert mi is versenyezni fogunk vele - mondta az interjúban Christopher Mattheisen.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.