Gazdaság MTI 2012. április. 27. 11:02

MSZP: Orbán mondja meg, melyik állítása a hazugság

Az MSZP arra szólítja fel a miniszterelnököt, hogy "azonnal vonassa vissza" az "elképesztő adóötleteket", és adjon magyarázatot arra a korábbi nyilatkozatára, miszerint év közben nem szabad adókat módosítani - erről Burány Sándor, az ellenzéki párt képviselője beszélt pénteki sajtótájékoztatóján.

Burány Sándor felidézte, hogy április 13-án Orbán Viktor a közszolgálati rádiónak adott interjújában többek között azt mondta, hogy "év közben nem szabad az adókat módosítani, csak súlyos kényszer esetén, és szerinte ilyen most nincs". A politikus az MSZP nevében arra szólította fel a miniszterelnököt, adjon magyarázatot arra, miért változtatott álláspontján 10 nap leforgása alatt, mondja meg, melyik állítása a hazugság.

A tranzakciós és telekommunikációs adó tervére utalva Burány Sándor azt mondta: ezeket az adóelképzeléseket haladéktalanul vissza kell vonni, és vissza kell térni az MSZP által korábban szorgalmazott igazságos, gazdaságot élénkítő, progresszív személyi jövedelemadó-rendszerhez, amely betömné azt a lyukat a költségvetésben, amelyet az Orbán-kormány maga okozott.

Burány Sándor a Parlamentben
MTI / Kovács Attila

A szocialista politikus egy olyan jövőbeli helyzetet vázolt fel, amelyben egy tankolás után már nem csak a megemelt jövedéki adóval terhelt benzint kell majd kifizetni, hanem fizetni kell a bankkártya használatért és ez erről szóló banki sms-ért is, majd ha "elborítja a vér az agyunkat" és ennek következtében balesetet okozunk vagy szenvedünk, akkor a megnövelt baleseti adót is ki fogjuk fizetni. "Ez így tűrhetetlen, ezek az adók nevetségesek. Lennének, ha nem lennének véresen komolyak" - fogalmazott a politikus, aki szerint kormány újabb és újabb adóötleteit látva egy egész ország találgatja, hogy "ez most vicc vagy komoly".

Hozzátette: nem tudnak szabadulni a gondolattól, hogy mindez egy olyan hatalmi játszma része, amely sokkal inkább hasonlít egy gigantikus szerencsejátékhoz, amiben "Orbán Viktor miniszterelnök a rulett asztalnál feltette tétként az egész országot".

Burány Sándor arról is beszélt, hogy a javaslatok szemmel láthatóan nem voltak előkészítve, amit szerinte az bizonyít, hogy a közzététel napján kormánypárti képviselők rémhírnek minősítették a sárgacsekk-adó ötletét, és elképzelni sem tudták a mobiladót, valamint a Széll Kálmán Terv 2.0-ás változatában megjelenése óta számos elírás, sajtóhiba, elütést, hibás vélemény található.

Látszik, hogy ezekbe a tervekbe sem a kormány tagjai, sem a kormány meghatározó politikusai, sem a frakció tagjai nem voltak beavatva - jelentette ki Burány Sándor.

zöldhasú
Hirdetés