Zuhant a BUX és a Magyar Telekom ára
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 385,64 pontos, 2,20 százalékos csökkenéssel, 17 125,37 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével estek az előző napi záráshoz képest.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgató-helyettese szerint a nyugat-európai tőzsdék hétfői jelentős gyengülését elsősorban a politikai bizonytalanságok okozták, ezek közül a szakember a francia elnökválasztást, illetve a holland kormányváltást emelte ki.
Ezek a hírek hatással voltak a magyar tőzsdére is, bár Német Sándor szerint a BUX 2,2 százalékos esése a nyugat-európai adatokkal összehasonlítva nem olyan jelentős. Hozzátette: a hazai hírek közül elsősorban a hétfőn megjelent konvergenciaprogramra figyelt a piac, és a Magyar Telekom árfolyamát nem a legkedvezőbben érintette a tervezett távközlési adó.
A Mol 585 forinttal, 3,34 százalékkal 16 905 forintra csökkent, 556,3 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 2,88 százalékkal 3370 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 14 forinttal, 2,60 százalékkal 524 forintra gyengült, forgalma 1,7 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 215 forinttal, 0,58 százalékkal 37 000 forintra erősödött, a részvények forgalma 418,5 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 140,8 millió forintos forgalom mellett 45 forinttal, 0,32 százalékkal 14 205 forintra csökkentette értékét.
A BUMIX 1122,03 ponton zárt hétfőn, ez 15,23 pontos, 1,34 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.