2012. április. 18. 20:25 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 18. 20:23 Gazdaság

EU-bizottság: Görögországban most már a növekedésre kell összpontosítani

Görögországban sok hónap válság után, nemzetközi segítséggel immár megteremtődtek a feltételei annak, hogy a gazdasági növekedésre összpontosítsanak - állapította meg a témáról szerdán kiadott jelentésében az Európai Bizottság.

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén felszólalva José Manuel Durao Barroso bizottsági elnök mindazonáltal nem értett egyet azokkal a megfogalmazásokkal, hogy a nemzetközi gazdasági válság véget ért volna. Az elnök személyesen ismertette a képviselőkkel a bizottság jelentését, amely szerint a nemzetközi egyeztetéssel kidolgozott program betartásával lehetővé válik, hogy Görögországban új erőre kapjon a gazdaság.

A jelentés emlékeztet arra, hogy a nemzetközi közösség - az adósságleírást és az Athént segítő két középtávú hitelprogramot is beszámítva - összesen 380 milliárd euróval támogatta Görögországot. Ez egy főre jutóan több mint 33 ezer eurós külföldi segítséget jelent a 11 millió lakosú országban. 

"Görögország népe nincs egyedül azokban az erőfeszítésekben, amelyeket a növekedés és foglalkoztatás újrateremtésére tesz" - fogalmazott Barroso, hozzátéve, hogy a nemzetközi programnak köszönhetően a lakosság áldozatai már a közeljövőben meghozzák első eredményeiket. Ez utóbbiak között említette a közkiadások fenntarthatóságának megteremtését, a bank- és a kisvállalkozói szektor lélegzethez jutását, az üzleti környezet javulását és mindennek köszönhetően a befektetői érdeklődés várható megnövekedését.

Az EP-vitában a magyar képviselők közül felszólalt Pelczné Gáll Ildikó (Fidesz), hangsúlyozva, hogy a válságkezelés sikeréről szóló hírek ellentmondásosak. "Fontos, hogy ne csapjuk be magunkat, miközben a következtetéseket levonjuk" - fogalmazott. A magyar képviselő kifogásolta egyúttal, hogy a vitában kizárólag az euróövezettel foglalkoztak.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.