Naperőmű épülhet Pécs határában
Egy pécsi cég napelemrendszerből álló erőművet hozna létre az egykori mecseki uránbánya rekultivált meddőhányójának területén a baranyai megyeszékhely közelében – adta hírül a PécsMa.hu csütörtökön.
A lap beszámolója szerint a Repower Energia Kft. a 6-os úttól északra, Kővágószőlős külterületén, a Mecsek-Öko Zrt. tulajdonában lévő rekultivált területen hozna létre egy hatalmas napelemes mezőt, s építene egy 11,5 megawattos naperőművet. A társaság ügyvezetője, Ádám Csaba a lapnak nyilatkozva azt mondta, a beruházás tervezési szakaszban van, de az előzetes környezetvédelmi engedélyeztetési eljárást már elindították. A beruházás több ütemben zajlana, s egyelőre az első lépésre, egy 500 kilowattos egység létrehozására koncentrálnak.
Ez az előzetes kalkulációik szerint is 6-700 millió forintot emészthet fel, ezért várják a pályázati lehetőséget is. Hozzátette: sokat jelentene az is a finanszírozást illetően, ha a zöld áram átvételi árának rendezése mielőbb megtörténne, és hosszú távon kiszámítható szabályozási környezetet biztosítanának a megújuló energiatermelő projektek számára; ez egyelőre hiányzik – mondta.
A lap kitér rá: a társaságban a mecseki uránbányák rekultivációjával a 90-es évek óta foglalkozó Mecsek-Öko Zrt. kisebbségi tulajdonnal rendelkezik. E cég vezérigazgatója, Berta Zsolt szerint társaságuk feladata, hogy a területeket Kővágószőlős településrendezési tervével összhangban, a lehető legjobb módon hasznosítsák. Ennek egyik módja a terület napelemekkel való betelepítése.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.