Kis pluszban nyitott a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,87 pontos emelkedéssel, 18 063,72 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,15 század százalékos erősödés.
Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. vezető befektetési tanácsadója szerint minimális talpra állás várható a BÉT-en a keddi esés után, és egy enyhe mínuszos nyitás után talán felfelé indulhatnak az árfolyamok. A Mol és a Richter árfolyama erősödhet, az OTP-é - a pénzügyi tranzakciós adó miatt - és a Magyar Telekomé azonban gyengülhet szerdán. A reggeli magyar inflációs adat is befolyásolhatja az árfolyamok alakulását – tette hozzá.
Vaszkó Szabolcs, az Erste Bank elemzője szerint folytatódhat a csökkenés, miután kedden az amerikai piacok is jelentős mínuszban zártak, és összességében az látható, hogy emelkedés után korrekció indult a piacokon. A negatív hangulatot ugyanakkor enyhíti az elemző szerint, hogy az Alcoa a vártnál jobb első negyedéves eredményről számolt be. Az Erste elemzője is kis mínuszos nyitást vár a BÉT-en.
Balásy Zsolt, az MKB elemzője is arra hívta fel a figyelmet, hogy megérkezett a globális részvénypiacra a "várva-várt" korrekció. "Azonban éppen azért, mert annyian várják, lehet már közel is a vége, mert bár amerikai indexek szintjén még csak 4 százalékos esést láttunk, a DAX-ban ez már 4 nap alatt 6,5 százalék, a riadalom által legkevésbé kímélt eurózóna perifériás bankok esetén pedig már közel 30 százalékos esésnél járunk" - fejtette ki az elemző.
A szakértő szerint ugyanakkor mindez, - ahogyan korábban az emelkedés is -, teljesen hidegen hagyta a magyar részvénypiacot, így szerdán sem várható nagy mozgás. Balásy Zsolt szerint csak a forint a kivétel valamelyest: kedden egy karakteres gyengülő napot láthattunk, de a szerda reggel már itt is az erősödésé.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,35 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 18 035,85 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára nem változott 17 800 forintot ért, 339,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 82 forinttal, 2,19 százalékkal 3668 forintra csökkent, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.