Lassul a török gazdaság, de így is négy százalékkal nőhet idén
Törökországban nyolc százalékot meghaladó mértékben nőtt tavaly a hazai össztermék, a növekedés üteme azonban folyamatosan mérséklődött negyedévről-negyedévre a globális gazdaság gyengülése miatt. A pénzügyminiszter hétfői nyilatkozata szerint az adatok nem okoztak meglepetést, és a folytatódó lassulás ellenére a tárca négy százalék körüli növekedést vár idén.
Tavaly a negyedik negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbihoz képest, a harmadikban 8,4, a másodikban 9,2 százalék, az elsőben még 11,9 százalék volt a tizenkét havi növekedés.
2009-ben a világgazdasági válság mély recessziót okozott Törökországban, nem vezetett azonban belső pénzügyi válsághoz. A török kormánynak nem volt szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére, a bankszektor sem szorult állami támogatásra, és nem volt tapasztalható nagyobb arányú tőkemenekülés sem.
A gyorsan növekvő török gazdaságra leselkedő egyik legnagyobb veszély a folyómérleg-hiány bővülése a gazdasági növekedés lassulása azonban ebből a szempontból jó jel a pénzügyminiszter szerint.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.