Világbank: az orosz korrupció és jogi helyzet riasztja a befektetőket
Viszonylag lassú a gazdaság talpra állása Oroszországban, aminek fő oka a beruházások elégtelen szintje - állapítja meg a Világbank kedden Moszkvában bemutatott országjelentése.
Noha az orosz gazdasági növekedés üteme önmagában kielégítőnek tűnik - az idén is 3,5 százalék várható a tavalyi 4,3 százalék után -, az ország történelmi és nemzetközi mércével mérve azonban lassan épül fel a 2008-as pénzügyi válságból - áll a Világbank országjelentésében. A jelentés kiemeli, hogy az orosz hazai össztermék (GDP) 20 százalékkal elmarad a válság előtti növekedési becslésekben foglalt értéktől, és ezzel Oroszország a legrosszabb helyen áll a Világbank által vizsgált 37 ország sorában.
A "fő bűnös" ebben az ország fejlettségi szintjéhez és leromlott állóeszköz-állományához képest alacsony beruházási ráta, amely 2008-ban még a GDP 26,4 százaléka volt, de azóta 22 százalékra csökkent - írja a jelentés. Tavaly a nettó tőkekiáramlás elérte a 84 milliárd dollárt, mert a bel- és külföldi befektetőket elriasztja a korrupció, a bürokrácia és a gyenge jogi környezet.
A befektetői bizalom felébresztése érdekében a Világbank a strukturális akadályok - a túlszabályozás, az állami tulajdon túl magas szintje és gazdasági életbe való túlzott állami beavatkozás - lebontását sürgeti, amelyek lassítják a termelékenység növekedését és a gazdaság diverzifikálását.
A jelentés ugyanakkor méltatja a Putyin elnök tanácsadói csapata által korábban kidolgozott Stratégia 2020 nevű reformtervet, amely privatizációt és deregulációt javasol a növekedés felgyorsítása és a nyersanyag- és energiahordozó-exporttól való túlzott függőség mérséklése érdekében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.