Egymilliárdos hitelt venne fel a tatai önkormányzat
Az uniós támogatással megvalósuló fejlesztések önerejéhez legfeljebb egymilliárd forintos hitel felvételét tervezi a tatai önkormányzat. Az ügyben közbeszerzési eljárást írnak ki - döntött szerdán a képviselő-testület.
Michl József (Fidesz-KDNP) polgármester azt mondta: a városnak működésre idén nem lenne szüksége hitelre, de az uniós pályázatok önerejének finanszírozásához biztonsági okból külső forrásokat kell bevonniuk.
Tájékoztatása szerint az Angolpark rehabilitációjára már aláírt támogatási szerződésük van, itt a 700 millió forintos támogatás mellett 400 millió az önerő. A helyi Kossuth tér felújítására 500 millió forintos támogatás mellett 300 milliós önerőre lenne szükség.
Idén elkészül a Tata és Tatabánya közötti kerékpárút 500 millió forintból, illetve tervezik az Öreg-tavi ökoturisztikai központ megvalósítását - tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.