2012. március. 06. 11:32 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 06. 11:21 Gazdaság

Nőtt a GDP Bulgáriában

Bulgária bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt tavaly az ország statisztikai hivatalának keddi közlése szerint.

A tavalyi utolsó három hónapban a gazdaságnövekedés 1,6 százalék volt éves szinten, megegyezett a harmadik negyedévi bővülési ütemmel. Eközben a december végén záródott három hónapban a GDP 0,3 százalékkal nőtt az előző három hónaphoz viszonyítva, amikor a növekedés kisebb, 0,2 százalék volt a megelőző negyedévhez képest. A bolgár gazdaság 2010-ben 0,3 százalékkal bővült a 2009-es 5 százalékos visszaesés után. 

A kormány 2,5-3 százalékos idei gazdaságnövekedéssel számol, de elemzők szerint a bővülés várhatóan nem haladja meg az 1,4 százalékot, mert a kiviteltől jelentősen függő gazdaságot komolyan sújtja az euróövezeti válság. Szimeon Djankov pénzügyminiszter korábban azt mondta, hogy a kormány által vártnál szerényebb gazdaságnövekedés sem okozna gondot, mivel az idei költségvetés kialakításakor 1 százalékos GDP-növekedést vettek alapul.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.