Eddig több mint 68 millió forint bírságot szabott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete olyan vizsgálatok után, amelyeket végtörlesztéssel kapcsolatban indítottak pénzügyi intézményeknél. A PSZÁF csaknem száz célvizsgálatot és egyedi beadvány nyomán indult eljárást folytatott már le az ügyben.
A PSZÁF kiemelten figyeli, betartják-e a bankok a végtörlesztésre vonatkozó szabályokat. A felügyeletet több mint tízezer fogyasztó kereste meg tavaly október óta a végtörlesztéssel kapcsolatban levélben, személyesen, telefonon.
A panaszok miatt eddig 19 esetben indítottak célvizsgálatot, az egyedi fogyasztói problémákat jelző ügyeknél pedig további 67 alkalommal kezdtek vizsgálódni.
A PSZÁF munkatársai vizsgálják egyebek mellett a bankok végtörlesztési formanyomtatványait, a végtörlesztési feltételeket, és azt, időben kiadták-e a jelzálogjog törlésére vonatkozó engedélyt, ha minden stimmelt az ügyfélnél.
A közelmúltban hat intézménynél úgynevezett témavizsgálatot is indítottak. Több ügyfél azt sérelmezte ugyanis, hogy hiába volt meg minden igazolásuk és a fedezet, hiába teljesítettek minden feltételt, mégis meghiúsult a végtörlesztésük. A végtörlesztési folyamat legvégén a pénzügyi intézmények arra hivatkoztak ugyanis, hogy annak idején, legelső lépésként nem nyújtották be a végtörlesztési igénybejelentést tartalmazó formanyomtatványt. A témával kapcsolatos felügyeleti vizsgálat még tart – olvasható a PSZÁF hétfői közleményében.
A PSZÁF a végtörlesztés végrehajtásával kapcsolatban végzett ellenőrzései során eddig több mint 68 millió forintnyi fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki – tették hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.