Tizenöt éves rekordra ugrott az olasz államadósság
Mindössze 0,4 százalékkal nőtt tavaly az olasz GDP, miközben az államadósság 15 éve a legmagasabb szintre emelkedett.
A növekedés ezzel még a kormány szerény, 0,6 százalékos várakozásaitól is elmaradt, viszont az államháztartás hiánya 3,9 százalék lett, meghaladva a 3,8 százalékos kormányzati becslést. Az olasz statisztikai hivatal, az ISTAT pénteken kiadott adatai szerint az államadósság - az 1996 óta legmagasabb szintre, a várakozásoknak megfelelően - 120,1 százalékra nőtt a 2010. évi 118,7 százalékról.
A Monti-kormány, amely decemberben hirdette meg 33 milliárd eurós megtakarítási tervét, az idén GDP-arányosan 1,6 százalékra akarja csökkenteni a deficitet, majd 2013-ra már kiegyensúlyozott költségvetést céloz meg.
Olaszország a tavalyi harmadik negyedév óta recesszióban van, a negyedik negyedévben a gazdaság 0,7 százalékkal zsugorodott. A 2012. év egészében - az olasz központi bank becslései szerint - 1,5 százalék körül csökken majd a gazdaság teljesítménye.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.