2012. február. 29. 12:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 29. 12:36 Gazdaság

Csökkent az euróövezeti infláció

Csökkentek a fogyasztói árak az euróövezetben januárban decemberhez képest, a havi és az egy évre visszatekintő infláció is mérséklődött.

Az Eurostat szerdán kiadott harmonizált inflációs adatai szerint decemberhez képest 0,8 százalékkal voltak alacsonyabbak a fogyasztói árak, tavaly januárhoz viszonyítva pedig 2,6 százalékkal nőttek. Az éves szintű felülvizsgált adat kisebb a gyorsbecslésben szereplő 2,7 százaléknál. Decemberben havi szinten 0,3 százalékkal, éves összevezetésben 2,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben. 

Az élelmiszer és energiaárak nélkül számított éves szintű maginfláció januárban 1,5 százalék volt. Az év első hónapjában az élelmiszer- és energiaárak nélkül az árak 1,7 százalékkal csökkentek decemberhez képest. Elemzők szerint az adatok azokat a piaci várakozásokat táplálják, hogy a gazdasági lassulás miatt az árnövekedés üteme tovább mérséklődik az euróövezetben. 

Az euróövezeti éves infláció decemberben csökkent 2,7 százalékra azt követően, hogy három hónapon át 3 százalékon volt. Azt megelőzően, a 2009. évi 0,6 százalékos deflációs mélyponttól kezdődően fokozatosan nőtt az árak emelkedésének üteme. Az eurótörténeti inflációs csúcs 2008 június-júliusban volt, 4 százalék éves szinten.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?