Gazdaság MTI 2012. február. 20. 16:56

Már csak 287 körül az euró

Erősödött a forint hétfőn az általánosan javuló nemzetközi piaci hangulatban.

Az eurót délután fél ötkor 287,15 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a péntek délutáni 289,92 forinttal szemben. A svájci frank 237,89 forinton állt 239,84 forint után, a dollár 216,72 forinton a pénteki 220,10 forintot követően, a japán jen pedig 2,7281 forint a pénteki 2,7733 forint után.

A forint erősödése az általánosan javuló piaci hangulattal, illetve az euró erősödésével függött össze. A forgalom azonban alacsony volt, mivel az amerikai piacok hétfőn ünnepnap miatt zárva tartottak.

Általános bizakodás előzte meg az Eurogroup, az eurózóna pénzügyminisztereinek hétfőn délután kezdődött találkozóját, amelyen a remények szerint megszületik a döntés a második görög segélycsomag folyósításáról. A piaci szereplők a csomag részleteire figyelnek majd, ezek nyilvánosságra kerülése fogja majd meghatározni az árfolyamok további alakulását - mondták el devizapiaci kereskedők.

MTI / Kálmándy Ferenc

Hangulatjavító tényező volt hétfőn a kínai jegybank gazdaságélénkítő intézkedése is, amellyel enyhített a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátája előírásán.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.