Az elemzői várakozásoknak megfelelően csökkenéssel kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,15 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,60 százalékos mínuszban állt a nyitás utáni percben.
Kis szünetet tarthatnak hétfő délelőtt az európai piacok, miután a részvényindexek az elmúlt hetekben jelentős mértékben erősödtek. Koen De Leus, a KBC Securities elemzője a hétfői kereskedés nyitása előtt úgy értékelt: "a válság nem olyan mély, mint amitől korábban tartottak, és ez fontos a részvénypiacok számára. Az emberek egyre pesszimistábbak voltak az előző héten, de visszatekintve, kissé túlzóak voltak az aggodalmak".
A piac számára a legnagyobb aggodalmat jelenleg a görögországi helyzet jelenti. Még mindig nem született ugyanis megállapodás a görög kormány és magánhitelezői között a részleges adósságleírásról.
Philipp Rösler német gazdasági miniszter a Tagesspiegelnek adott interjúban a leírásban való szuverén részvétel ellen szólalt fel. Úgy fogalmazott: "a szuverén hitelezők már így is hatalmas erőfeszítést tesznek a válságkezelésben". Korábban piaci szereplők amellett érveltek, hogy az Európai Központi Bank (EKB) is könyveljen el veszteséget az általa birtokolt görög kötvényállományra.
Koen De Leus a görögországi eseményeket értékelve óvatosságra intett: "ha megoldják az adósságleírást, akkor még mindig jelentős reformokat kell bevezetni, így nem látszik túl fényes megoldás Görögország számára". Hozzátette: "bizonyos, hogy még a következő 5-6 év során sem lesz megoldás a görög adósságválságra".
Hétfőn a német feldolgozóipari megrendelések decemberi alakulását közli a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis; más fontosabb makroadat nem várható.
Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 105,00 pontos, 1,81 százalékos javulással 5901,07 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 111,04 pontos, 1,67 százalékos többlettel 6766,67 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 51,26 ponttal, 1,52 százalékkal 3427,92 pontra nőtt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.