Meredek javulást produkáltak a nyugat-európai tőzsdeindexek
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön meredeken javultak, ledolgozva az előző kétnapi visszaesést. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,12 százalékos előrelépéssel 1051,24 ponton zárt, majdnem hathavi csúcson, 4,98 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 10,72 százalékkal gyengült.
A piaci hangulatot javította az, hogy az amerikai tartalékbankrendszer (Fed) szerda este gyakorlatilag megígérte a mostani zérókamat-politika folytatását, legalább 2014 végéig. Az új határidő másfél évvel hosszabb, mint amit a Fed tavalyi nyilatkozatai sejteni engedtek, és jócskán meghaladja az elemzői várakozásokat is.
Megint viszonylag jók voltak a legújabb amerikai makrogazdasági adatok - köztük a feldolgozóipari megrendelések decemberi alakulásáról szólók -, és a legújabb vállalati eredmények is arra utaltak, hogy a világkereslet erősebben alakul a vártnál, főleg az ázsiai felzárkózó piacoknak köszönhetően. Emellett csütörtökön háttérbe szorult az az aggodalom, hogy a görög adósságkönnyítésről szóló tárgyalások még mindig eredménytelenek.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 72,20 pontos, 1,26 százalékos javulással 5795,20 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 118,00 pontos, 1,84 százalékos többlettel 6539,85 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 50,75 ponttal, 1,53 százalékkal 3363,23 pontra nőtt.
Varsóban a WIG20 2,33 százalékkal 2305,55 pontra ugrott. A Mol 4,71 százalékkal 278,00 zlotyra drágult.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,21 százalékkal volt a szerdai záróértéke fölött, de az S&P-500-as 0,19 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,20 százalékkal elmaradt attól.
Az euró 1,31 dollár fölé került, este 0,36 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint szerda este.
A svájci frankhoz képest a közös valuta 1,21 frank alatt maradt, 0,01 százalékos napi veszteséggel.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 110,88 dollárba került, 1,07 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 2,75 dollárral 945,00 dollárra emelkedett az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany unciánként (31,1 gramm) 65,85 dollárral 1725,35 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.