Gazdaság MTI 2012. január. 23. 16:06

Az Orangeways tételesen visszautasítja a szakszervezet vádjait

Kovács Miklós, az Orangeways (új nevén: Tribune Ventures Hungary Zrt.) vezérigazgatója visszautasítja a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) vádjait, és bejelentette, hogy polgári pert indít és büntető feljelentést tesz az ügyben.

A vezérigazgató hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt két és fél évben, a Gemenc Volán alvállalkozójaként három esetben csúszott 2-3 napot az alkalmazottak fizetése, de minden egyéb szakszervezeti vádat alaptalannak nevezett.

A vezérigazgató szerint, szemben a SZAKSZ állításaival a cafeteriát, a bért, a nyugdíjpénztári juttatást és a szakszervezeti tagdíjat is kifizette munkavállalói után az Orangeways. A SZAKSZ azt követően vádolta meg ennek ellenkezőjével a munkáltatót, hogy  tavaly október 13-án a cég az MNV és a szakszervezet képviselői tárgyalóasztalhoz ültek, és úgy tűnt meg is állapodtak - mondta. A SZAKSZ pedig a múlt pénteki demonstráción már azt követelte, hogy a Gemenc Volán bontsa fel az Orangeways-zel még 2009-ben Dombóvár és Tamási térségére kötött alvállalkozói szerződést - emlékeztetett.

A vezérigazgató visszautasította a szakszervezetnek azt a követelését, hogy a decemberi "jogellenes" munkabeszüntetés miatt elbocsátott 8 alkalmazottat visszavegye a cég. Úgy vélte: a munkavállalóknak lehetőségük lett volna jogszerű sztrájkot tartani, elégséges szolgáltatással, ez azonban elmaradt.

Bánkuti András

Tavaly a Gemenc Volán alvállalkozójaként 24.550 járatot indított az Orangeways, ebből 12 esett ki műszaki hiba miatt, amit a szakszervezet "mindennapi gyakorlatnak" nevezett.

A felsoroltak miatt az Orangeways a jó hírneve megsértése, valamint a jogellenes sztrájk miatt kimaradt 217 járat és az ebből származott 3 millió forintos kár miatt polgári jogi igényt támaszt a szakszervezettel szemben. Rágalmazás és becsületsértés miatt viszont büntető feljelentést tett - mondta.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?