Görögországból és Brüsszelből befolyásolhatják ma a tőzsdéket
Vegyesen kezdték a hétfői kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 0,08 százalékos többlettel, a frankfurti DAX-30 0,20 százalékos mínuszban, míg a párizsi CAC-40 százalékos 0,08 pluszban állt a nyitás utáni percben.
A tőzsdéket befolyásolhatja, hogy a befektetők várják az újabb euróövezeti fejleményeket, emellett az európai uniós pénzügyminiszterek hétfőn megbeszélést tartanak Brüsszelben, ahol beszélhetnek a gazdasági kormányzás megerősítéséről szóló kormányközi egyezményről, ahogy a Görögországnak nyújtandó második mentőcsomagról is.
Athénban eközben folytatják a tárgyalásokat a görög kormány és magánbefektetői között a görög államadósság részleges leírásáról.
Kereskedők az amerikai elnök, Barack Obama keddi évértékelő beszédét is várják.
Hétfőn nem várható fontosabb euróövezeti makrogazdasági adat.
Pénteken a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 12,60 pontos, 0,22 százalékos romlással 5728,55 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 11,87 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 6404,39 ponton végzett.
Párizsban a CAC-40 7,44 ponttal, 0,22 százalékkal 3321,50 pontra esett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.