A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) pénteken a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) székháza előtt tartott demonstrációt, hogy így tiltakozzon a Tribune Ventures Hungary Zrt. (korábbi nevén Orangeways Zrt.) szerintük törvénysértő viselkedése és mulasztási miatt. A munkáltató alaptalannak és hazugnak tartotta a szakszervezet kritikáját.
A mintegy 100 résztvevővel megtartott demonstráción Dobi István, a szakszervezet elnöke felolvasta Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkárnak címzett petíciójukat, amelyben egyebek mellett követelik: a szaktárca kezdeményezze a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nél, hogy a Gemenc Volán Zrt. bontsa fel az alvállalkozóval kötött szerződést, illetve a Tribune Ventures állítsa helyre a korábbi tiltakozás nyomán elbocsátott autóbuszvezetők munkaviszonyát.
Dobi István tájékoztatása szerint a petíciót Papp Szabolcs, az NFM parlamenti titkárságának munkatársa vette át.
A szakszervezeti vezető újságíróknak elmondta, azt várják, hogy számukra kedvező döntés születik, a tiltakozás miatt elbocsátott munkavállalók visszakerülnek a munkahelyükre, az alvállalkozói szerződést pedig felmondja a Gemenc Volán. Bízott abban, hogy a hármas petícióval - a korábban a fővállalkozónak, a Gemenc Volánnak, pénteken az ellátásért felelős Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak, illetve a tulajdonos MNV Zrt.-nek átadott tiltakozással - eredményt érnek el.
Dobi szerint azt is követelik, hogy az alvállalkozónál dolgozók időben megkapják a fizetésüket, az alvállalkozó a közlekedési szabályoknak megfelelő járművekkel lássa el a közszolgáltatási feladatot. Szerinte a Tribune Ventures nem tudja biztosítani a járművek megfelelő műszaki állapotát, járatkésések vannak, és nem fizetik ki a munkavállalók járandóságát.
A SZAKSZ az NFM székházánál megtartott demonstrációt követően a MNV Zrt.-hez vonult, ahol a tulajdonos figyelmét kívánták felhívni a Tolna megyében tapasztalható problémákra. Itt a szakszervezet küldöttsége átadta a petíciót Zana Tibornak, a vagyonkezelő társaságokért felelős igazgatójának. A petícióban foglaltakat az MNV megvizsgálja és hivatalos válaszlevélben tájékoztatja a szakszervezetet - közölte az MNV.
A demonstráció alatt MNV székházában a szakszervezet és az alvállalkozó között tartott tárgyalást követően Kovács Miklós, az Orangeways Holding vezérigazgatója a szakszervezeti állításokat alaptalannak és hazugnak nevezte. Kifejtette: az alvállalkozó az október 13-án aláírt megállapodás minden pontját teljesítette, és nem fogadják el, hogy a szakszervezet folyamatosan bővíti alaptalan követeléseit. Dobi István, a szakszervezet elnöke az egyeztetést követően visszautasította Kovács Miklós megjegyzéseit és azt, hogy személyes ambíciója vezérelte volna a demonstráció megszervezését.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.