Negyedik napja zárnak pluszban a nyugat-európai tőzsdék
A nyugat-európai értéktőzsdék a negyedik egymást követő napot zárták emelkedéssel csütörtökön. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,7 százalékkal 5741,15 pontra nőtt, a párizsi CAC-40 2 százalékkal 3328,94 pontra emelkedett, a frankfurti DAX-30 1 százalékkal 6416,26 pontra erősödött.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,1 százalékkal 1045,97 pontra erősödött.
Az euróövezet bankjai - amelyeknek árfolyama 38 százalékkal csökkent tavaly - csütörtökön csaknem 7,5 százalékkal erősödtek. Ez részben annak a következménye, hogy csütörtökön Franciaország és Spanyolország sikeresen értékesített állampapírokat, ami felerősítette azokat a reményeket, hogy a térség kormányai képesek lesznek refinanszírozni adósságaikat.
Erősítette a befektetői hangulatot csütörtökön az is, hogy kedvező negyedéves eredményekről számolt be két amerikai bank, a Morgan Stanley és a Bank of America.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.