2012. január. 18. 09:17 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 18. 09:15 Gazdaság

Pluszban nyitott a BUX, maradhat az optimista hangulat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,49 pontos emelkedéssel, 17 704,34 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,52 század százalékos erősödés.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője a szerdai kereskedés nyitása előtt azt mondta: a nemzetközi piacokon tapasztalható lassú emelkedés a magyar piacon is érezteti hatását, "hiába húzza elő az EU a mellényzsebéből az újabb és újabb sárga lapokat", immár a forint is inkább erősödik. Ha kitart a jó hangulat és Magyarország megállapodik a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, akkor nagy tartalékok szabadulhatnak fel a BÉT-en, "jöhetnek a vevők" – tette hozzá.

Nagy Bertalan, az Equilor Befektetési Zrt. vezető befektetési tanácsadója szerint is kitart a keddi a jó hangulat a BÉT-en, miután a német határidős indexek is kisebb emelkedést jeleznek előre. A Mol és Az OTP árfolyama kismértékben tovább emelkedhet a szerdai kereskedésben – vélte.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,46 pontos, 1,41 százalékos emelkedéssel, 17 612,85 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 395 forinttal, 2,26 százalékkal 17 850 forintra drágult, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP 28 forinttal, 0,82 százalékkal 3425 forintra erősödött, forgalma 10,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,96 százalékkal 524 forintra emelkedett, forgalma 532,5 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 590 forinttal, 1,64 százalékkal 36 490 forintra nőtt, a részvények forgalma 808,6 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 289,6 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 16 195 forintra gyengült.

A BUMIX 1243,44 ponton zárt kedden, ez 1,11 pontos, 0,09 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.