Jelentősen erősödött a forint pénteken délelőtt az előző napon elért történelmi mélypont után. Az eurót háromnegyed tízkor 316,00 forinton jegyezték, míg előző nap délután 320,54 forintot ért.
Csütörtökön új történelmi mélypontra, 324,27 forintra gyengült a forint az euróval szemben az IMF/EU tárgyalások lehetséges kimenetelével kapcsolatos piaci fenntartások nyomása alatt.
Később korrigált az árfolyam azt követően, hogy Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter az IMF-egyeztetésről azt mondta: a kormány határozott szándéka, hogy minél gyorsabb megállapodást érjen el és kész bármilyen kérdésben egyeztetni az IMF-fel és az EU-val. Azt is elmondta: olyan készenléti hitel elfogadható Magyarország számára, amely rögzíti, hogy van benne elővigyázatossági elem, tehát nem azonnali hitelfelvételt jelent.
A piacon pozitív fordulatként értékelték, hogy megváltozott a kormány szándéka és kommunikációja, ennek tulajdonítható a forint erősödése - mondták el devizapiaci kereskedők. Azt is pozitívumként emlegették, hogy Simor András jegybankelnök - kormányképviselők társaságában - a miniszterelnöknél járt pénteken reggel. Úgy vélték, ez arra mutat, hogy a kormány kikéri a jegybank véleményét, bár a találkozó céljáról egyelőre nem közöltek részleteket.
Orbán Viktor kormányfőnél Simor András MNB-elnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás IMF-tárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály részvételével kezdődött megbeszélés pénteken reggel.
A svájci frank jegyzése pénteken délelőtt 259,30 forint volt a csütörtök délutáni 262,97 forint után. A dollár árfolyama 246,83 forint az előző nap délutáni 250,11 forint után. A japán jen 3,199 forintot ér a csütörtöki 3,2457 forint után.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.