Norvégia hétmilliárd eurót dob az IMF-kalapba
Norvégia 55 milliárd koronával (7,129 milliárd euróval) járul hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapacitásainak bővítéséhez - közölte Jens Stoltenberg norvég miniszterelnök szerdán.
"Az új hitelek biztosítják, hogy az IMF megfelelő kapacitásokkal rendelkezzen ahhoz, hogy támogatni tudja a bajba jutott államokat. Ez az európai államok szempontjából is fontos" - írta a norvég kormányfő közleményében. Stoltenberg a közleményben kiemelte, hogy a támogatást nem egy adott térség vagy országok egy kifejezett csoportjának megsegítésére folyósítják.
A norvég kormányfő szerint a hitelnyújtással Norvégia végső soron a norvég gazdaságot és a norvég munkahelyek biztosítását támogatja. "Norvégia több kereskedelmi partnere is nehéz gazdasági helyzetben van. Fontos érdekünk a nemzetközi gazdasági és pénzügyi stabilitás" - fogalmazott közleményében a norvég politikus.
Az európai uniós állam- és kormányfők december eleji válságtanácskozásuk alkalmával döntöttek arról, hogy 200 milliárd euróval növelik az IMF mentőkapacitásait. Hétfőn az euróövezeti államok bejelentették: együttesen 150 milliárd eurónyi hitelt folyósítanak a washingtoni székhelyű szervezetnek. A fennmaradó 50 milliárd eurót euróövezeten kívüli államoktól remélik az euróövezeti döntéshozók. Több állam, így Dánia, Svédország és Lengyelország már jelezte, hogy hajlandó hitelt nyújtani az IMF-nek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.