Gazdaság 2011. december. 19. 17:51

Nem értik a kereskedők, miért erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 457,59 pontos, 2,68 százalékos emelkedéssel, 17 519,07 ponton zárt hétfőn, miközben a vezető európai részvényindexek többnyire gyengültek. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest. A kereskedők nem találtak magyarázatot a nyereséges zárásra.

Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese úgy fogalmazott: "fittyet hánytunk a világ eseményeire". Megjegyezte: nem az alapok, hanem az árfolyamok alakulása a fontos. Lehet, hogy év végi pozíciók zárása játszik szerepet, de sok minden más is lehet. A forint is jól tartja magát - tette hozzá.

A Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője, Szatmári Tamás szintén nem látja okát, hogy miért csak vevők voltak a budapesti parketten. Szerinte a kereskedés első órájában dőlt el minden, utána nem sok történt. A világ legoptimistább hangulata uralkodott a BÉT-en - mondta.

A Mol igen erősen kezdte a napot, mert lapértesülések szerint a társaság partnerét, a Gulf Keystone Petroleumot az Exxon Mobil a pénteki tőzsdei záróárhoz képest jelentős prémium mellett vásárolná fel. Nem sokkal a budapesti tőzsdezárás előtt a GKP egy neve elhallgatását kérő vezetője cáfolta a hírt.

A Mol 1035 forinttal, 6,01 százalékkal 18 250 forintra erősödött, 6,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 2,15 százalékkal 3323 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,19 százalékkal 515 forintra emelkedett, forgalma 265,5 millió forint volt.

A Richterpapírok árfolyama 195 forinttal, 0,56 százalékkal 35 295 forintra nőtt, a részvények forgalma 586,5 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 22,4 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,38 százalékkal 17 640 forintra erősödött.

A BUMIX 1301,72 ponton zárt hétfőn, ez 2,96 pontos, 0,23 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A vezető nyugat-európai értéktőzsdék csökkenéssel zártak hétfőn, részben a bányaipari részvények árcsökkenésére. A londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 0,50 százalékkal, a frankfurti DAX-30 0,60 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,01 százalékkal gyengült nem végleges adatok szerint.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.