2011. december. 14. 09:08 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 14. 12:21 Gazdaság

Gyengülés jöhet a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 38,56 pontos csökkenéssel, 16.886,33 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,23 százalékkal gyengült.

Elemzők a nyitást megelőzően kismértékű gyengülést vártak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint, mivel a globális piacokon nem túl jó a hangulat, s a befektetőket óvatosság jellemzi.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint folytatódik a pesszimizmus az euróval kapcsolatban a világban, így az esés is, de úgy véli, hogy mindennek nincs hatása a magyar piacra. Várakozása szerint azért még folytatódhat az árak erodálódása reggel és a nap folyamán is. Hozzátette: egyelőre semmi jele annak, hogy lesz itt még ünnepi hangulat is, az alacsony forgalmakat kivéve.

Varga Zoltán, a QUAESTOR Zrt. elemzője úgy látja, hogy szerda reggelre némileg javulni látszik a nemzetközi befektetői hangulat. Előző nap este a tengerentúli indexek csökkenéssel zárták a kereskedést, mivel az amerikai befektetőket elkedvetlenítette a Fed-közlemény, amelyben a jegybank szerepét betöltő szervezet a jelentős világgazdasági kockázatokra hívta fel a figyelmet.

Hozzáfűzte, hogy ennek ellenére a hazai piac jól tartotta magát az elmúlt napokban. Az elemző szerint az OTP esetében a 3000 forintos, míg a Mol árfolyamában a 17 500 forintos támaszt érdemes figyelni, ezek letörése hozhat trendszerű gyengülést. Amíg a szintek felett mozognak a részvények, akár az árfolyam-emelkedés is bekövetkezhet.

A BUX 197,07 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 16 924,89 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 550 forinttal, 3,01 százalékkal 17 740 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,83 százalékkal 3041 forintra erősödött, forgalmuk 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,95 százalékkal 520 forintra esett, forgalma 546,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 310 forinttal, 0,89 százalékkal 34.380 forintra gyengült, a részvények forgalma 330,7 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 48,9 millió forintos forgalom mellett, tartva hétfői árát 18 000 forinton zárta a kereskedést.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.