Középtávon, 5 éves távlatban a világ vezető technológiai gyártó társaságává szeretne válni a Lenovo, és új szolgáltatásokat vezetne be ennek kapcsán. A kínai számítógépgyártó vállalat a harmadik negyedévben a világ második számú vállalatává nőtt.
A Lenovo a jövőben is meg kívánja őrizni eddigi termékprofilját, de folyamatosan fejleszt az olyan új technológiákban, mint amilyenek a mobilinternet, a digitális otthoni szolgáltatások, illetve a felhőtechnológia - mondta Ivan Bozev, a Lenovo regionális igazgatója.
A Lenovo a harmadik negyedévben 35,8 százalékos éves növekedést ért el világszinten, szemben a számítógéppiac 5 százalékos bővülési ütemével. Kínában, ahol a Lenovo rendelkezik a legnagyobb, 31,5 százalékos piaci részesedéssel, a vállalat 25,8 százalékkal nőtt éves összehasonlításban a július-szeptember időszakban, miközben a piac 15 százalékkal erősödött. A fejlett piacokon a 3 százalékos általános visszaesés ellenére a társaság 54,5 százalékos növekedést ért el, piaci részesedése pedig a 9,1 százalékra emelkedett.
Az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy szektorális lebontásban a Lenovo a világ első számú hordozható személyiszámítógép-gyártója. A társaság elkötelezett maradt az üzletág mellett azután, hogy megvásárolta az IBM számítógépgyártó részlegét. A fogyasztói szegmensben elért erős pozíciót támogatják az olyan lépések, mint a Japánban elindított vegyes vállalat, vagy a német elektronikai vállalat, a Medion felvásárlása - tette hozzá.
Bozev szerint az ázsiai természeti katasztrófák a vállalat ellátáslánc-kezelésére vonatkozóan természetesen hatással vannak, de a Lenovo sok vetélytársához képest jobb helyzetben van.
Rámutatott: általános piaci következmény, hogy egyes alkatrészek esetében korlátozott a kínálat, és ezzel párhozamosan nőttek az árak. Az igazgató szerint azonban a Lenovo képes kiszolgálni keresletét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.