Húsz év után megszűnik a MÁV velencei járata
Csaknem húsz év közlekedés után, december 9-én indul el utoljára a Venezia nemzetközi vonat Budapestről Velencébe, 10-én pedig vissza - közölte a MÁV-Start. A most megszűnő járaton évente több mint nyolcvanezren utaztak.
A MÁV-Start határozott szándéka volt a vonat további közlekedtetése, de a folytatásra két alkalommal is kiírt közbeszerzési pályázatra nem érkezett ajánlat - írta közleményében a vasúttársaság. A sikertelen eljárásokat követően a cég harmadszorra is elindított egy újabb közbeszerzést, ezen viszont olyan magas, csaknem dupla értékű árajánlatot tett az olasz vasúttársaság, amit a magyar vasúttársaságnak nem állt módjában elfogadni - olvasható a közleményben.
A járat népszerű volt, így a sikertelen közbeszerzési eljárások után a MÁV-Start folyamatosan vizsgálta a szlovén, a horvát és az osztrák vasúti partnerekkel együtt az alternatív lehetőségeket a Velencébe való eljutásra, de nem sikerült minden érintett vasúttársaság érdekeltségének megfelelő megoldást kidolgozni. Így december 11-től csak bécsi átszállással lehet vasúton eljutni Velencébe, Rómába, Firenzébe és Bolognába.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.