A rövidtávú finanszírozás biztosítására három év futamidejű, 4,2 milliárd forint összegű tulajdonosi hitelt kap a Malév - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV). A légitársaság hétfői közgyűlését felfüggesztették.
A nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyásával nyújtott kölcsönről szerződést írtak alá, amely szerint a kölcsönt egy összegben a futamidő végén kell törleszteni.
Hétfőn megismételt közgyűlést tartott a magyar légitársaság, de a tőkehelyzet rendezéséről szóló napirendi pont előtt az MNV képviselője a részvényesi gyűlés munkájának felfüggesztését kérte. A folytatólagos közgyűlés az eredeti napirenddel, többek között a tőkehelyzet rendezésével 2011. december 21-én lesz. Az MNV közleménye szerint akkor rendeződhet a légitársaság tőkehelyzete.
A péntekre összehívott közgyűlés határozatképtelen volt, mert az állami tulajdonos képviselője nem jelent meg. A tőkeemelés részleteiről az MNV nem kívánt tájékoztatást adni.
Legutóbb augusztusban kapott tőkét a döntő hányadban állami tulajdonban lévő Malév. Az augusztus 23-án tartott közgyűlésen 18,5 milliárd forint tőkeemelésről döntöttek. Ennek részeként a 2010-ben nyújtott 9,98 milliárd forint tulajdonosi kölcsönt alakítottak tőkévé és - kormányhatározat alapján - további 8,52 milliárd forint készpénzt is kapott a légitársaság. Ennek forrása az akkori közlés szerint a Miniszterelnökség "rendkívüli kormányzati intézkedések" előirányzata volt.
Mivel a Malév a 2010-es évet 22,5 milliárd forint negatív saját tőkével zárta, ezért volt szükség a tőkeemelésre. Az év első felében először áprilisban emelte a tulajdonos a tőkét 2,5 milliárd forinttal, amiből a jegyzett tőke 25 millió forinttal 440,1 millióra emelkedett, s 2,475 milliárd forint pedig tőketartalékba került. A következő, 4,5 milliárd forint tőkeemelésről a 2011. június 24-én megtartott közgyűlésen döntöttek.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.