Gazdaság MTI 2011. november. 15. 15:53

IMF-hitelt kap Afganisztán, 6-8 százalékkal nőhet a GDP

A Nemzetközi Valutaalap 133,6 millió dollár hitel folyósítását hagyta jóvá Afganisztánnak.

A hitelről már októberben elvi megállapodás született a pénzintézet szakértőinek kabuli megbeszélésein. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatótanácsa kedden döntött a három évre folyósítandó összegről.

Az IMF azt is közölte, hogy 18,9 millió dollárt azonnal a kabuli kormány rendelkezésére bocsát.

Az IMF várakozása szerint az afgán hazai össztermék (GDP) 6-8 százalékkal nő a következő három évben.

AP
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.