Alig nőhet jövőre a francia gazdaság
Franciaországban a hazai össztermék (GDP) csupán 1 százalékkal nő jövőre a kormány frissített becslése szerint, és a pénteken megjelent adatok alapján már az idén is alacsonyabb lesz a növekedés a tavalyinál, a bankrendszer viszont állami támogatás nélkül is elvégzi a feltőkésítés feladatát, és olyan nagybank is van, amelynek egyáltalán nincs szüksége pótlólagos forrásra.
Az Európai Bankhatóság számításai alapján a francia bankszektor legnagyobb szereplői összesen 8,8 milliárd euró tőkepótlásra szorulnak az Európai Unió szerdai csúcstalálkozóján meghatározott követelmény szerint, amely legkevesebb 9 százalékos úgynevezett első körös tőkemegfelelési mutatót (core Tier 1 capital ratio) ír elő. Ugyanakkor a négy legnagyobb közül csak három társaságnak kell új tőke után nézni, és a Crédit Agricole-nak - a magyarországi Credigen Bank Zrt. anyavállalatának és a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank Magyarországi Fióktelepe tulajdonosának - nincs szüksége tőkepótlásra.
Az érintett három társaság - a tőkeértékét tekintve legnagyobb francia bank, a BNP Paribas, a második számú Société Générale és a BPCE csoport - közölte, hogy nem kérnek állami támogatást a feltőkésítéshez, a feladatot saját forrásból oldják meg, miután az idei első félévben összesen 9,7 milliárd euró profitot értek el.
A bankrendszerhez képest a francia nemzetgazdaság egészének állapota kevésbé jó, az országos statisztikai hivatal (INSEE) pénteken közölt adatai szerint a lakossági kiadások az elemzői előrejelzéseket meghaladó mértékben csökkentek szeptemberben. A háztartások augusztushoz képest 0,5 százalékkal költöttek kevesebbet, az egy évvel korábbihoz képest pedig 1,3 százalékos volt az elmaradás.
Elemzők augusztushoz viszonyítva stagnálást jósoltak, az egy évvel korábbihoz - 2010 szeptemberéhez - képest pedig kisebb mértékű, 0,7 százalékos csökkenést. A vártnál nagyobb visszaesés azért aggasztó, mert a lakossági fogyasztás a francia gazdaság fő hajtóereje, a háztartások kiadásai a GDP nagyjából 50 százalékát teszik ki - hívják fel a figyelmet elemzők.
Ráadásul a kormány újabb megszorításokra kényszerül: Nicolas Sarkozy elnök egy csütörtökön késő éjjel sugárzott tévéinterjúban azt mondta, hogy a legújabb számítások szerint a GDP jövőre nem 1,75 százalékkal, hanem csak 1 százalékkal nő majd. Ezért 6-8 milliárd euró közötti nagyságú takarékossági csomagot kell összeállítani, hogy a gazdasági növekedés lassulása mellett is tartható legyen a hiánycél, az 5,7 százalékos idei és a 2012-re 4,5 százalékosra tervezett GDP-arányos deficit.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.