Gazdaság MTI 2011. október. 24. 09:34

Javaslat Matolcsynak: tőzsdére vinné az új bankot a Hiteltársulás

Délután tárgyal Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a devizahiteleseket tömörítő civil szerveződés, a Hiteltársulás ötletgazdája, Doubravszky György, aki hétfőn reggel azt mondta: elvi megállapodást szeretnének kötni a kabinettel.

A megbeszélésre Doubravszky egy konkrét javaslatot is visz arról, hogy az államnak létre kellene hoznia egy új bankot, amelyet tőzsdére lehetne vinni. Hozzátette ugyanakkor: elégedett lenne a tárgyalással, ha elvi döntést születne valamilyen, a devizahiteleseket segítő valós megoldásról, és megegyeznének arról, hogy szakértői munka folyik a továbbiak kidolgozásáról. Úgy fogalmazott: nyitottan mennek a tárgyalásra.

Doubravszky György szerint a Hiteltársulás már több mint 14 ezer hitelest tömörít 171 milliárd becsült hitelösszeggel. Kitért arra is, hogy a bankok nem adnak kedvező forinthitelt, ez decemberig nem fog változni, és ebből a "patthelyzetből" valahogy ki kell törni.

Orbán Viktor és Matolcsy György
Túry Gergely

A Hiteltársulás október 7-én jelentett be, hogy a devizahitelek átváltására indítottak el a civil kezdeményezést. Az indítás napján 128 hitelest regisztráltak és akkor azzal 1,7 milliárd forint becsült hitelösszeget "gyűjtöttek" össze. Akkor közölték azt is, hogy hiába van lehetőség fix árfolyamon lezárni a devizahitelt, ahhoz nem társul kedvező forinthitel; erre találhatna megoldást a közösség azzal, hogy a lehető legtöbb hiteles igényét összegyűjtve kedvező feltételű hitelről tárgyalna a tagoknak.

A szervezők levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy jelöljön ki szakértőt, akivel elindulhatnak a tárgyalások. A miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert jelölte ki erre a feladatra.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.