Bajban van a biztosítási szakma a baleseti adó miatt. Az adót is tartalmazó törvénycsomagot ugyanis már csak a kötelező díjak október 30-ai kihirdetését követően fogadhatja el a parlament, így a Biztosítás.hu szerint könnyen előfordulhat, hogy miközben az autósok a kampányban majd azt hiszik, hogy spórolnak a kötelezőjükön, a januárban hatályossá váló adó miatt mégis magasabb díjat fizethetnek jövőre. A biztosítók a várható rekordszámú fogyasztói panasz elkerülése érdekében a PSZÁF-hez fordultak iránymutatásért.
Mivel a januártól kivetendő adó 30%-os díjemelő hatását a biztosítók esetleges 5-10%-os kampánykedvezményei semmiképp sem tudják majd kiegyenlíteni, a díjak jelentős mértékű emelkedése már biztosra vehető. Az autósok korrekt és egységes tájékoztatás esetén azonban, a díjak emelkedése mellett is megfontolt döntést hozhatnának. Megfelelő tájékoztatással elkerülhetőek lennének a fogyasztói panaszok, és a kötelező díjemelkedést kompenzálni igyekvő gépjármű-tulajdonosok figyelme a lakás- és a CASCO-biztosításokon elérhető megtakarítások felé fordulna - írják.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.