Gazdaság hvg.hu 2011. október. 21. 08:50

Munka törvénykönyve: amiről még nem volt szó

Nem mindennel foglalkozik a sajtó, ami keményen érinti a munkavállalók jogainak csorbítását - mondta a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke.

A Munka törvénykönyvének tervezetéről a Munkástanácsok elnöke a Klubrádióban elmondta: hónapok óta zajlik a vita, a kormány pedig tegnap elfogadta a szövegtervezetet, ezért aggasztó, hogy a szakszervezetek jogosítványait, benne a tisztségviselők jogvédelmét megváltoztatja.

Palkovics Imre felhívta a figyelmet arra a tételre is, hogy gondatlan károkozás esetén a munkavállaló korlátlanul köteles megtéríteni az általa okozott kárt, a saját vagyonával is, miközben ő munkabért kap, a cég tulajdonosa, a befektető pedig nem felel a saját vagyonával. Ezt azzal lehet árnyalni, hogy nyolc hónapot fizettethet a munkáltató a munkavállalóval gondatlan károkozás esetén. Nyolc havi bér kiesése generációkra tehet tönkre családokat - tette hozzá. Nem beszélve arról, ha a károkozást súlyosnak minősítik - ami nincs meghatározva, hogy mit jelent -, a munkáltatónak joga van korlátlan kártérítést követelni.

Palkovics Imre
Végel Dániel

Mindamellett vannak olyan témák, amelyekben sikerült előrelépni, mint a szabadságkiadás vagy a védett kor, de a munkaidőn kívüli megfigyelés esetében például benne maradt az, hogy ha bárki a cégéről, vállalatáról, annak vezetéséről pejoratív véleményt fogalmaz meg, megfenyíthetik egy havi keresetéig. Ennek nincs meghatározott törvényi eljárási kerete, a munkavállalónak nincs szakszervezeti segítsége, nem tudja, hová fordulhat, hiszen a kormány a bírósági perek árát is megemelte.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.