A várakozásokkal szemben nőtt az ipari termelés az euróövezetben augusztusban.
A várt csökkenés helyett nőtt az ipari termelés augusztusban az euróövezetben a szerdán megjelent adatok szerint. Az Eurostat uniós statisztikai hivatal közleménye szerint az euróövezetben 1,2 százalékkal nőtt az ipari termelés júliushoz képest és 5,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Elemzők havi szinten 0,8 százalékos csökkenésre, éves összevetésben pedig jóval kisebb, 2,1 százalékos növekedésre számítottak.
Előzőleg, júliusban 1,1 százalékkal nőtt a 17 országból álló övezet ipari termelése az előző hónaphoz képest, a növekedés folytatódását jelző új adatok pedig arra utalnak, hogy az ágazat lendülete a világgazdaság lassulása és az euróövezeti államadósság-válság mélyülése ellenére sem csökken - mondták elemzők.
A növekedés a szokásostól eltérő módon ment végbe: a fő húzóerőnek, a növekedés motorjának számító német ipar teljesítménye 1 százalékkal csökkent augusztusban az előző hónaphoz képest, több kisebb euróövezeti tagországban viszont jelentősen nőtt a termelés, így a külső segítségre szoruló Portugáliában 8,2 százalékos, az ugyancsak nemzetközi hitellel támogatott Írországban pedig 4,4 százalékos bővülést mértek. Ugyanakkor a méretéből következően jóval nagyobb hozzájárulást jelentett az olaszországi ipar átlagon felüli, 4,3 százalékos növekedése.
Az Európai Unió egészében júliushoz képest 0,9 százalékkal, tavaly augusztushoz viszonyítva 4,3 százalékkal nőtt az ipari termelés augusztusban. A magyar ipar augusztusi eredményeiről nincs adat az Eurostat jelentésben. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) október 14-én közli az augusztusi ipari termelési adatokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.