Kártérítést kaphat ötezer szabolcsi gazda
Mintegy ötezer fagykárt szenvedett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei termelő kaphat támogatást az agrár-kárenyhítési rendszertől - közölte a térségi kormányhivatal nyíregyházi földművelésügyi igazgatóságának főfalugazdásza kedden.
Az érintettek, akik időben csatlakoztak a biztosításként működő kárenyhítési rendszerhez és befizetési kötelezettségeiknek eleget is tettek, október 20-ig adhatják be igényeiket - mondta Guttyán Tamás. A 4,5 milliárd forintos alapból azok kaphatnak támogatást, akiknek a teljes gazdaságukra vonatkozó terméshozamot legalább 30 százalékos mértékben károsította a májusi 6-i fagy.
A főfalugazdász tájékoztatása szerint a szabolcsi gyümölcsültetvényekben ennél jóval nagyobb mértékű volt a fagykár, a szántóföldi növények esetében viszont nem biztos, hogy elérte az egyharmados arányt a hozamkiesés. A termelők az agrár-kárenyhítési rendszer támogatásának igényléséhez segítséget kapnak a falugazdászoktól és a kamarai tanácsadóktól.
Guttyán Tamás emlékeztetett arra, hogy szeptemberben az úgynevezett de minimis keretből 4.427 szabolcsi termelő már kapott "első körös" fagykárenyhítést, hektáronként közel 60 ezer forintot. A de minimis támogatás 19.695 hektár gyümölcsültetvényt érintett, ahol 70 százalék feletti volt a terméskiesés. A legnagyobb mértékben, 9.400 hektáron az almáskertekben pusztított a fagy, valamint 1.814 hektár meggyesben.
A főfalugazdász kitért arra is, hogy a fagykárenyhítésnek lesz egy "harmadik pillére is": kedvezményes kamatozású hitelt vehetnek fel az érintett termelők, 5 millió forint összeghatárig. A kölcsönlehetőség feltételeit hamarosan kidolgozzák az illetékesek és indítják a hitelezést.
Guttyán Tamás elmondta azt is, hogy a 15.772 hektáros szabolcsi almaültetvényben ezen a héten gyakorlatilag befejeződik a szüret. A fagy miatt a termelők összesen várhatóan 50 ezer tonna almát takarítanak be, amelynek döntő része csak ipari feldolgozásra alkalmas. Az étkezési alma nagyon kevés, mivel az egészségesnek tűnő gyümölcsök is "fagycsíkosak" - tette hozzá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.